Mozart: Árnyékdal

Wolfgang Mozart:
Az árvaság vak rémület.
Büntetés a felnőtt élet.
A sorsomat most hogy vonszoljam én,
egymagam?
Egy láthatatlan villanás
nem vezet már kézenfogva az éj sötét
és félelmes ölén.
Most hogy nőjek fel én?
A kérdés csak az:
Az árnyékom hogy lépjem át?
A sorsom ellen mit tegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
És felnőtt már is hogy legyek?
Kérdezni hogy kell annak,
ki sejti önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?
A szép üveggömb összetört,
nem véd többé gyermek álom
És száz cserép közt sebzett szívvel állsz
tétován.
Ha rád zuhan egy zord világ,
hogy bírnád el gyönge vállal?
Átkozódhatsz
senki nem felel, de érzed: menni kell.
A kérdés csak az:
Az árnyékod hogy lépjem át?
A múlttól búcsút hogy vegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
Miért bánt a lelkiismeret?
Hogy száll az ember,
ha földrerántja önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?
Félelem, mely fojtogat Árnyak: /Veled él ez a démon!
Súlytól görnyed vállam /Veled él ez a gyermek!
Faggatózó csend gyötör, /Egyedül neki szolgálsz
és nincsen válasz arra, hogy miért? /Szabadon sosem enged.
Rejtőzködő szemek /Egyedül csak ő miatta élsz!
mégis tudom követ /Veled él ez a démon.
az árnyékom követ, és érzem, /Veled él ez a gyermek.
hogy egy napon elpusztít még! /Éjjel-nappal hajszol már.
Árnyak: Az árnyékod hogy léped át?
A múlttól búcsút hogy veszel?
A lelkiismeret szavát
magadban hogyan fojtod el?
Wolfgang: Kérdezni, kérdezni, kérdezni hogy kell? /Kérdezni hogy kell
Nézd, /annak ki sejti önmagát?
hogyan lépjem át? /És hogy lessz szabad, ha a saját árnyát sosem lépi át?
Az árnyékod, hogy léped át?
Félek a sorstól /A sorsod ellen mit tehetsz?
Hogy lennék dróton rángó báb? /Hogy törhetsz szét egy glóriát és másik ember hogy lehetsz?
Hogy éljek így? /Kérdezni hogy kell?
Hogyan éljek így? /Annak, ki sejti önmagát?
Nincs válasz: /És saját árnyát
Árnyékom hogyan lépjem át?! /Nem lépi át